Örökségünk tábor
A Tiszántúli Református Egyházkerület nagyszabású ingyenes táboroztatási lehetőséget biztosít gyülekezeti gyermektáborok és osztálykirándulások, erdei iskolák szervezéséhez. Az elkövetkező években – 2023-ig – közel 4500 diák és 160 csoport táboroztatását támogatjuk teljesen térítésmentesen az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program finanszírozásának köszönhetően az Esélyteremtő és közösségfejlesztő református ifjúsági programsorozat megvalósítása a Tiszántúlon című, EFOP-1.2.12-17-2017-00003 azonosító számú projekt keretében.
A jelentkező csoportok Debrecen és a Hajdúság, a Tisza-tó és a Hortobágy, valamint a Felső-Tisza-vidék táborhelyei közül választhatnak, ahol öt éjszakát és hat napot tölthetnek el: Debrecenben a Református Kollégium Diákotthonában, Berekfürdőn a Megbékélés Házában, Beregdarócon a Hét Csillag Üdülő- és Konferencia-központban, valamint Tivadaron a Ház az Élő Vízhez Ifjúsági Üdülőközpontban. Bármelyik helyszínre is esik a választás, hat napon át jobbnál jobb tematikus programokkal várjuk a csoportokat, segítjük ezeknek a térségeknek az élményszerű felfedezését és közös kalandokkal a közösségi élmények megélését.
A meghirdetett táborok célja a közösség szerepének, erejének és fontosságának tudatosítása, túrák és kulturális programok segítségével a közösségi élmények megtapasztalása. Az esélyteremtés érdekében kiemelten várjuk a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok, kisebbségi, roma származású diákok részvételét, fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű, különleges bánásmódot igénylő tanulók jelentkezését.
Választható úti célok
Debrecen, Hajdúság

Ha Debrecen mellett döntötök, hat napon át a nagy múltú Debreceni Református Kollégium lesz az otthonotok, ahonnan kiindulva megismerkedhettek Debrecennel, a kálvinista Rómával, a magyar reformáció központjával, Magyarország második legnagyobb városával, és örökségtúrázhattok a Hajdúságban. Szóval, ez a tábor igazi történelmi kalandozás, amelyet számos interaktív programmal egészítettünk ki. Tágíthatjátok tudásotokat az Agóra Tudományos Élményközpontban, sétálhattok a debreceni Nagyerdőben és fái között megbúvó állatparkban. Közösségfejlesztő programokkal és előadásokkal segítjük a csapat egységének erősödését, egymás és önmagatok jobb megismerését. A táborban az életkorotoknak megfelelő hagyományőrző programok és történelmi játszóház segítségével ismertetjük meg veletek a magyar kulturális hagyományokat, amelyben szükség lesz a kreativitásotokra és az ügyességetekre.
Berekfürdő, Tisza-tó, Hortobágy

Amennyiben a berekfürdői táborhelyszínt választjátok, a Tisza-tavat és Hortobágyot, Magyarország legizgalmasabb természeti élőhelyeit fedezhetitek fel, amelyből több világörökségi oltalom alatt áll. A fürdőjéről híres Berekfürdőn lesz a táborotok központja, ahol egy egész nap áll a rendelkezésetekre, hogy élvezzétek a berekfürdői strandot. Buszos és kerékpáros ökotúrák keretében látogathattok el a Tisza-tóhoz és a hortobágyi pusztákhoz, ahol megismerkedhettek a Tisza-tó és a Hortobágyi Nemzeti Park természeti értékeivel, természetvédelmi jelentőségével. Ebben segítségetekre lesz a Poroszlói Ökocentrum, a Tisza-tavi Vízisétány, a Hortobágyi Pusztai Állatpark. A berekfürdői táborozás egyik fénypontja, amikor kerékpártúra keretében látogathattok el a Tisza-tóhoz. A táborhelyeteket Berekfürdőn a Megbékélés Házában alakítottuk ki, amely Magyarország egyik legnagyobb református üdülőközpontja. Annak érdekében, hogy erősítsük a csapatszellemet, egymás és önmagatok megismerését, csapatépítő programokkal és izgalmas előadásokkal készülünk. Hagyományőrző programokon és történelmi játszóházban ismerhetitek meg az Alföld és a magyarság népművészeti hagyományait, kulturális hagyatékát.
Beregdaróc, Felső-Tisza-vidék

Beregdarócon a Hét Csillag Üdülő- és Konferencia-központból kiindulva felfedezhetitek a Felső-Tisza-vidék varázslatos világát, bringával nekivághattok a Középkori templomok útjának, vízitúrázhattok a Tiszán és az Öreg-Túron. A Felső-Tisza-vidék igazi aktív kaland, ahol kiléphettek a komfortzónából. Lehetséges, hogy életetekben először itt fogtok 30 kilométert kerékpározni, vagy itt sajátítjátok el a vízitúrázás rejtelmeit. Megismerkedhettek az ország legkülönlegesebb templomaival, az Öreg-Túr partján álló vízimalommal, a híres csónakfejfás temetővel, ellátogathattok Móricz Zsigmond szülőfalujába vagy a cégánydányádi Kölcsey-kúriába, melynek csodálatos angolparkjában az ország egyik legnagyobb platánfája áll. A felfedezést itt is megoldandó feladatok, rejtélyek, ügyességi játékok teszik izgalmasabbá, ahol tesztelhetitek az egész csapat tudását, ügyességét, elszántságát. Csak együtt győzhetitek le a kihívásokat, s közösen érhettek célba.
Tivadar, Felső-Tisza-vidék

A Ház az Élő Vízhez Ifjúsági Üdülőközpont a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tivadarban található. A mindössze néhány száz lelkes község a Felső-Tisza-vidék egyik leghangulatosabb települése, s kitűnő bázisa a környék felfedezésének. Ez a vidék a víz birodalma, ahol a Tisza és mellékfolyói, a Szamos, a Túr, a Kraszna és a Bodrog az aktív kikapcsolódás kimeríthetetlen tárházát kínálja az ide érkezőknek. Szabadstrandjairól, vízitúra-útvonalairól régóta ismert e táj. Tivadar a vízitúrák kedvelt megállóhelye, azonban kevésbé köztudott, hogy emlékezetes kerékpártúrákat tehetünk erre. Ha Tivadart választjátok úti célul, kipróbálhatjátok a tiszai szabadstrandolást, bringatúrázhattok a Felső-Tisza-vidék ódon templomai és népi építészeti emlékei között és vízre szállhattok az Öreg-Túron vagy a Tiszán. Izgalmas buszos kirándulások során felfedezhetitek a Felső-Tisza-vidék híres irodalomtörténeti emlékhelyeit, kastélyait és templomait. Közösségfejlesztő és csapatépítő programok, izgalmas előadások, hagyományőrző foglalkozások, történelmi játszóház teszi változatossá az itt töltött hat napot.