Javában zajlanak a 2021. évi táborok

Több mint harminc csoport részvételével, összesen mintegy ezer vesz részt az idei örökségünk táborok tivadari, beregdaróci, berekfürdői és debreceni táborhelyszínein, a Tiszántúli Református Egyházkerület esélyteremtési és táboroztatási programja keretében.

Javában zajlanak a 2021. évi táborok

Több mint harminc csoport részvételével, összesen mintegy ezer vesz részt az idei örökségünk táborok tivadari, beregdaróci, berekfürdői és debreceni táborhelyszínein, a Tiszántúli Református Egyházkerület esélyteremtési és táboroztatási programja keretében. A táborok 2023-ig közel négyezer-ötszáz, 1-11. osztályos diáknak és hátrányos helyzetű gyermeknek biztosítanak ingyenes nyaralási lehetőséget. A csoportok izgalmas tematikus programokon, bicikli- és evezős túrákon, buszos kirándulásokon fedezhetik fel a Felső-Tisza-vidéket, a Nyírséget, a Hajdúságot és a Tisza-tavat.

Az idei turnusok több mint háromnegyede már sikerrel lezajlott. Ez alkalomból a programot népszerűsítő és bemutató sajtótájékoztatóra került sor 2021. augusztus 12-én Beregdarócon, amelyet követően a táborozók soron következő programja a kerékpátúra követett. A sajtótájékoztató és az azt követő kerékpártúrán részt vett Dr. Fekete Károly püspök úr és családja, valamint Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke.

Az eseményről további információ az alábbi linkeken olvasható:
https://reformatus.hu/egyhazunk/hirek/ujabb-negyezer-otszaz-fiatal-taborozhat-ingyen/
https://szon.hu/kozelet/helyi-kozelet/beregdarocrol-indultak-libasorban-40-kilometeres-turat-tettek-meg-kerekparon-az-oroksegunk-tabor-resztvevoi-5301764/

címlapkép: Kanalas Ottilia

 

Korábbi híreink
Megjelent a 2024. évi Örökségünk tábor felhívása Megjelent a 2024. évi Örökségünk tábor felhívása
2024. 02. 01

A Tiszántúli Református Egyházkerület nagy népszerűségnek örvendő Örökségünk tábora kétféle formában folytatódik tovább.

Lezárult az Örökségünk tábor első szakasza Lezárult az Örökségünk tábor első szakasza
2023. 10. 09

Lezárult a Tiszántúli Református Egyházkerület szervezésében megvalósuló „Esélyteremtő és közösségfejlesztő református ifjúsági programsorozat megvalósítása a Tiszántúlon” című projekt. amely 2019-ben vette kezdetét.

Befejeződtek a 2023. évi Örökségünk táborok Befejeződtek a 2023. évi Örökségünk táborok
2023. 09. 25

A 2023. évben 25 csoport részvételével 4 helyszínen valósultak meg Örökségünk táborok, melyben 958 fő diák, 97 fő önkéntes, tehát összesen 1055 fő vett részt. A részvevő diákokból sajátos nevelésű igényű, fogyatékkal élő diákok száma 459 fő volt.

Sikeresen zárultak a 2022. évi Örökségünk táborok Sikeresen zárultak a 2022. évi Örökségünk táborok
2022. 09. 29

A 2022. évben 31. csoport részvételével zárultak az Örökségünk táborok, melyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Megjelent a 2022. évi Örökségünk tábor felhívása Megjelent a 2022. évi Örökségünk tábor felhívása
2022. 02. 24

A Tiszántúli Református Egyházkerület nagy népszerűségnek örvendő Örökségünk tábora térítésmentes táboroztatási lehetőséget biztosít minőségi gyülekezeti gyermektáborok és osztálykirándulások szervezésére. Az elmúlt három évben már több mint 2400 diák vett részt a programban, idén újabb 1200 gyermek táboroztatását tervezzük, 2022. május 2. és szeptember 23. között 34 turnus során.

2019 - 2024 Örökségünk tábor - Minden jog fenntartva
készítette: WebDeb - Ahol a weblapok születnek...