Felkészítő nap önkéntes kísérők számára

Örömmel fogadtuk a szervezetek jelentkezését a Tiszántúli Református Egyházkerület által meghirdetett 2021. évi Örökségünk táborokba, amely ingyenes táboroztatási lehetőséget biztosít gyülekezeti gyermektáborok és osztálykirándulások vagy akár erdei iskolák szervezésére. Az elkövetkező években közel 4500 diák táboroztatását támogatjuk teljesen térítésmentesen az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program finanszírozásának köszönhetően, az Esélyteremtő és közösségfejlesztő református ifjúsági programsorozat megvalósítása a Tiszántúlon című, EFOP-1.2.12-17-2017-00003 azonosító számú projekt keretében.

Felkészítő nap önkéntes kísérők számára

A 2021. évi első turnusok a nyári szünet kezdetével hamarosan elstartolnak, az előkészületek már javában zajlanak. A jelentkező csoportok kötelesek 4-6 fő önkéntes kísérőt biztosítani a táborozó csoportjaikhoz akik egy a Tiszántúli Református Egyházkerület által meghirdetett felkészítő eseményen vesznek részt.

A felkészítő események az alábbi helyszínen és időpontban kerülnek megrendezésre:

- 2021. június 10. (csütörtök), 11.00 óra
  Beregdaróc, Hét Csillag Üdülő és Konferencia Központ (Beregdaróc, Alkotmány u. 5.)

- 2021. június 11. (péntek), 9.00 óra
 
Debreceni Református Kollégium, Kálvin terem (4026 Debrecen, Kálvin tér 16.)

- 2021. június 19. (szombat), 10.00 óra
  Berekfürdő, Megbékélés Háza (Berekfürdő, Berek tér 19.)

 

A felkészítő események három fő téma köré épülnek:

- A digitális oktatás hatása a fiatalokra. Hogyan segíthetjük a közösségbe való visszatérést?
- Örökségünk tábor program bemutatása, hasznos információk a táborokkal kapcsolatban.
- Út a fiatalokhoz. Hogyan kommunikáljunk hatékonyan tábori környezetben?

Terepszemle, igény esetén a táborhelyszínek megtekintése.

 

\"\"

Korábbi híreink
Megjelent a 2024. évi Örökségünk tábor felhívása Megjelent a 2024. évi Örökségünk tábor felhívása
2024. 02. 01

A Tiszántúli Református Egyházkerület nagy népszerűségnek örvendő Örökségünk tábora kétféle formában folytatódik tovább.

Lezárult az Örökségünk tábor első szakasza Lezárult az Örökségünk tábor első szakasza
2023. 10. 09

Lezárult a Tiszántúli Református Egyházkerület szervezésében megvalósuló „Esélyteremtő és közösségfejlesztő református ifjúsági programsorozat megvalósítása a Tiszántúlon” című projekt. amely 2019-ben vette kezdetét.

Befejeződtek a 2023. évi Örökségünk táborok Befejeződtek a 2023. évi Örökségünk táborok
2023. 09. 25

A 2023. évben 25 csoport részvételével 4 helyszínen valósultak meg Örökségünk táborok, melyben 958 fő diák, 97 fő önkéntes, tehát összesen 1055 fő vett részt. A részvevő diákokból sajátos nevelésű igényű, fogyatékkal élő diákok száma 459 fő volt.

Sikeresen zárultak a 2022. évi Örökségünk táborok Sikeresen zárultak a 2022. évi Örökségünk táborok
2022. 09. 29

A 2022. évben 31. csoport részvételével zárultak az Örökségünk táborok, melyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Megjelent a 2022. évi Örökségünk tábor felhívása Megjelent a 2022. évi Örökségünk tábor felhívása
2022. 02. 24

A Tiszántúli Református Egyházkerület nagy népszerűségnek örvendő Örökségünk tábora térítésmentes táboroztatási lehetőséget biztosít minőségi gyülekezeti gyermektáborok és osztálykirándulások szervezésére. Az elmúlt három évben már több mint 2400 diák vett részt a programban, idén újabb 1200 gyermek táboroztatását tervezzük, 2022. május 2. és szeptember 23. között 34 turnus során.

2019 - 2024 Örökségünk tábor - Minden jog fenntartva
készítette: WebDeb - Ahol a weblapok születnek...