Megjelent a 2022. évi Örökségünk tábor felhívása

A Tiszántúli Református Egyházkerület nagy népszerűségnek örvendő Örökségünk tábora térítésmentes táboroztatási lehetőséget biztosít minőségi gyülekezeti gyermektáborok és osztálykirándulások szervezésére. Az elmúlt három évben már több mint 2400 diák vett részt a programban, idén újabb 1200 gyermek táboroztatását tervezzük, 2022. május 2. és szeptember 23. között 34 turnus során.

Megjelent a 2022. évi Örökségünk tábor felhívása

A jelentkező csoportok három különböző tájegység, négy táborhelye közül választhatnak, ahol öt éjszakát és hat napot tölthetnek el. Négy festői vidékre, Debrecen és a Hajdúság, Tisza-tó és a Hortobágy, valamint a Felső-Tisza-vidék felfedezésére indulhatnak a csoportok, ahol négy táborhelyen fogadjuk a jelentkezőket. Debrecenben a Debreceni Református Kollégium Diákotthonában, Berekfürdőn a Megbékélés Házában, Beregdarócon a Hét Csillag Üdülő és Konferencia Központban, valamint Tivadaron a Ház az Élő Vízhez Ifjúsági Üdülő Központban. Bármelyik helyszínre is esik a választás, hat napon át, jobbnál jobb tematikus programokkal várjuk a csoportokat 2022-ben is.

A táborral kapcsolatos további információkat honlapunkon olvashat.

Korábbi híreink
Megjelent a 2024. évi Örökségünk tábor felhívása Megjelent a 2024. évi Örökségünk tábor felhívása
2024. 02. 01

A Tiszántúli Református Egyházkerület nagy népszerűségnek örvendő Örökségünk tábora kétféle formában folytatódik tovább.

Lezárult az Örökségünk tábor első szakasza Lezárult az Örökségünk tábor első szakasza
2023. 10. 09

Lezárult a Tiszántúli Református Egyházkerület szervezésében megvalósuló „Esélyteremtő és közösségfejlesztő református ifjúsági programsorozat megvalósítása a Tiszántúlon” című projekt. amely 2019-ben vette kezdetét.

Befejeződtek a 2023. évi Örökségünk táborok Befejeződtek a 2023. évi Örökségünk táborok
2023. 09. 25

A 2023. évben 25 csoport részvételével 4 helyszínen valósultak meg Örökségünk táborok, melyben 958 fő diák, 97 fő önkéntes, tehát összesen 1055 fő vett részt. A részvevő diákokból sajátos nevelésű igényű, fogyatékkal élő diákok száma 459 fő volt.

Sikeresen zárultak a 2022. évi Örökségünk táborok Sikeresen zárultak a 2022. évi Örökségünk táborok
2022. 09. 29

A 2022. évben 31. csoport részvételével zárultak az Örökségünk táborok, melyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Megjelent a 2022. évi Örökségünk tábor felhívása Megjelent a 2022. évi Örökségünk tábor felhívása
2022. 02. 24

A Tiszántúli Református Egyházkerület nagy népszerűségnek örvendő Örökségünk tábora térítésmentes táboroztatási lehetőséget biztosít minőségi gyülekezeti gyermektáborok és osztálykirándulások szervezésére. Az elmúlt három évben már több mint 2400 diák vett részt a programban, idén újabb 1200 gyermek táboroztatását tervezzük, 2022. május 2. és szeptember 23. között 34 turnus során.

2019 - 2024 Örökségünk tábor - Minden jog fenntartva
készítette: WebDeb - Ahol a weblapok születnek...